9 étteremmel csatlakozott Miskolc a DiningCity Országos Étterem Héthez

9 étteremmel csatlakozott Miskolc a DiningCity Országos Étterem Héthez

Március 12. és 29. között zajlik az Országos Étterem Hét, melynek során több száz kiemelkedő hazai étterem kínál kedvező árú menüket a vendégeknek. Az országos programban 230 kiemelt étterem vesz részt - a több mint 160 budapesti vendéglátóhely mellett közel 70 vidéki étterem is csatlakozott. A résztvevők egységes, fix áron kínálnak háromfogásos ebéd vagy vacsora menüket.

Az idei esemény különleges büszkeséget jelent Miskolc számára, hiszen a vidéki
városok közülinnencsatlakozott a legtöbb étterem a programhoz, sőt amegyék összehasonlításában is az élre került a térség, hiszen Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből vesz részt a legtöbb, összesen 14 vendéglátóhely az országos kezdeményezésben.

A vendégek a legtöbb étteremben már 6900 forinttól választhatnak menüt, sok más vendéglátóhely 8900 forintos prémium ajánlatot kínál, az exkluzív menük ára pedig 10 900 forinttól indul. Néhány hely különleges alapanyagokból készült fogásokat is kínál, amelyeket kisebb felár ellenében lehet megkóstolni.

9 miskolci vendéglátóhely várja a vendégeket a DiningCity Országos Étterem Héten

A város jelenléte jól mutatja, milyen erős szereplővé vált Miskolc az elmúlt években a hazai gasztronómiai térképén. A programban számos olyan étterem is részt vesz, amelyet a hazai gasztronómiai kiadványok az ország legjobbjai közé sorolnak, több hely Michelin ajánlással vagy Bib Gourmand minősítéssel rendelkezik.

A miskolci éttermek sikerének titka a Bükkhöz való erős kötődés. A Bükk hegység és a környező tájak alapanyagai régóta meghatározzák a város gasztronómiai karakterét. Az erdők növényei, gombái, a vadételek, a környékbeli gazdák termékei és a hagyományos bükki ízek sok étterem konyháján jelennek meg modern formában.

A helyi alapanyagok használata egyszerre jelent minőségi garanciát és fenntartható szemléletet. A rövid ellátási lánc csökkenti a szállításból adódó környezeti terhelést, miközben erősíti a térség gazdaságát és közösségeit. A miskolci vendéglátóhelyek számára ezért kiemelten fontos a helyi termelők bevonása és a regionális ízek megőrzése.

Nemzetközi sikert hozott Miskolcnak a fenntarthatóság

Miskolc gasztronómiai fejlődését jól mutatja az a rangos nemzetközi elismerés is, melyet az Ehető Erdő - Erdei Gasztroexpressz élményprogram nyert el március 4-én a Green Destinations TOP100 Story Awards versenyen, a "Virágzó Közösségek" kategóriában. A dobogó legfelső fokára álló miskolci kezdeményezés erős nemzetközi mezőnyben bizonyult a legjobbnak.

A program különlegessége, hogy a Bükk erdeinek természeti kincseit és a helyi gasztronómiát kapcsolja össze. Az élmény során a résztvevők erdei környezetben ismerhetik meg az erdei alapanyagok világát, miközben a fenntartható turizmus gyakorlati példáját is megtapasztalják. Ha szívesen részt vennél a világelső élményprogramon, foglald le helyedet az Erdei Gasztroexpresszen még ma!