Torta készítés alapjai – kezdjük a piskótával!

Torta készítés teljesen az elejétől.
- 2026. március 5, csütörtök 17:00
Az első alkalom a piskótára fókuszál, amely minden torta meghatározó eleme. A résztvevők megismerik a piskótakészítés elméleti hátterét, majd többféle változatot is elkészítenek a gyakorlatban. Sor kerül klasszikus tortalap és tekercs sütésére, gyümölcsös változat készítésére, valamint egy csokoládés torta összeállítására is. A piskótatekercs helyes töltésének technikáját szintén elsajátítják.
A program kezdők számára is követhető, ugyanakkor azoknak is hasznos, akik rendszerezni és bővíteni szeretnék meglévő tudásukat. A további alkalmak témái között szerepel a torták töltése, burkolása és díszítése is.
Részvétellel kapcsolatos további tudnivalókért látogasson el a www.rozmaringstudio.hu oldalára.
Az esemény nem a Hello Miskolc szervezése, az eseménynaptárat a rendezőktől származó információk alapján állítottuk össze.
Forrás

