Keresd fel a szép barokk és klasszicista épületeiről híres Hősök terét Miskolc belvárosában!

A Hősök téren álló emlékmű Miskolc város elesett hőseinek állít emléket. A piramisra állított szoborcsoport Szanyi Péter szobrászművész alkotása.

A tér meghatározó épületegyüttese a minorita rend 1729 és 1734 között épült temploma és kolostora. Szentélye alatt nyugszik a minorita rendház megalapítója, Kelemen Didák. A Minorita Plébánia mellett helyezkedik el a jó nevű Földes Ferenc Gimnázium, mely eredetileg a Fráter György nevet viselte. Dayka Gábor híres magyar költő is a gimnázium egykori tanulói közé tartozott többek között.

A gimnáziumtól keletre található a Postapalota épülete, melynek terveit Reischl Gusztáv készítette, a homlokzata pedig Walder Gyula műegyetemi tanár munkája.

1856 és 1863 között romantikus stílusban épült a Miskolci Zsinagóga Ludwig Förster tervei alapján, amely délről keretezi a teret. Ma Borsod megye egyetlen működő zsinagógája.

A Hősök tere nyugati peremén található Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikuma. Ez az ország egyik legrégebben működő középfokú kereskedelmi iskolája.