Miskolci Nemzeti Színház


Látogasd meg a mai Magyarország első kőszínházát, Közép-Európa legösszetettebb színházi együttesét, melyet városunk sétálóutcáján találsz!

A Miskolci Nemzeti Színház Miskolc belvárosában található a Széchenyi, illetve a Déryné utcában. Az épületegyüttesben a nagyszínpadán kívül még négy játszóhely található, a Csarnok, a Kamaraszínház, a Játékszín, valamint a Nyári Színház.

Egy kis történelem: 

A miskolciak mindig is kedvelték a színházat, és szívükön viselték a magyar színjátszás sorsának alakulását. Az egykori Korona-fogadó kocsiszínjében majd a Sötétkapu melletti csizmadiaszín alkalmi színpadán fellépő Déryné és társai oly mértékben meghódították a várost, hogy a miskolciak megrémültek, amikor 1816-ban a társulat Kassára indult vendégszereplésre: vajon visszatérnek-e a színészek? Ez a félelem adta meg a végső lökést ahhoz, hogy kőszínház építésébe fogjanak: "... Miskoltzon, mint Magyar Nyelven beszéllő vidék közepén fekvő népes mezővárosban, állandó játékszínt építeni és ki is nyitni akarunk" - tudatta levélben Borsod vármegye a szándékát a helytartótanáccsal.

Az ünnepélyes alapkőletételre aztán 1819-ben került sor, s 1823. augusztus 24-én nyitották meg a még belülről nem teljesen kész színházat, amely a mai Déryné utcában, a későbbi színházépület mögötti telken állt. A színházépület az 1843-as miskolci tűzvészben elpusztult.

Az új, mai színház alapkövét 1847-ben tették le. Az építkezés költségeit az a részvénytársaság fedezte, melyet Szemere Bertalan alispán hívott életre. A Cassano József tervei alapján készülő színházat 1857. szeptember 3-án avatták fel. Az új színház első igazgatója Latabár Endre volt, akinek társulata Vörösmarty Marót bán című művét mutatta be. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Jókai Mór és felesége, Laborfalvi Róza is. Ekkor kapta meg a teátrum "felsőbb engedelemmel" a Miskolci Nemzeti Színház nevet.

A színházon jelentős korszerűsítést végeztek az 1880-as években, bevezették a központi fűtést és a légszesz világítást, és ekkor építették a tornyot, amely abban az időben tűzőrségi célokat szolgált. 

A legnagyobb szabású átalakulást a Miskolci Nemzeti Színház épülete a 90-es években élte meg. A rekonstrukció eredményeképpen az addig 8000 m2 alapterületű színház területe több mint 16 ezer m2-re növekedett. A ma öt játszóhellyel rendelkező épületkomplexumban minden színházi álom megvalósítható.