Sziklakápolna Miskolctapolca


Érdemes felfedezned Miskolctapolca sziklakápolnáját, melyet 1935-ben szenteltek fel!

A különleges kápolnát tufába vágott barlangszerű terekben alakították ki. Támfalba illesztett főbejárata és székelykapuja is jellegzetes.

Egy kis történelem: 1934-ben járt itt egy ferences rendi szerzetes, páter Szabó Pius erdélyi származású esperes barátjánál, Pataky Rudolfnál, aki a miskolci képviselőtestületnek volt tagja. Az ő tulajdonában volt a Verebes-tanyán lévő, tufába vágott két barlang, amelyet birkaakolnak használtak. Az esperesnek megtetszett a hely, a kilátás, és azt javasolta, hogy a Tapolcán üdülők számára alakítsanak ki a barlangokból egy kis kápolnát. Pataky Rudolf fel is ajánlott a célra 650 négyszögölnyi területet. A kápolna a háborúban súlyosan megsérült, újjáépítése 1965-ben fejeződött be, majd 1995-ben ismét renoválták. Ekkor készült a kápolna bejáratát képező székelykapu, Szabó Pius emlékére.

A Sziklakápolna terveit Menner László, miskolci építész készítette. A főbejáratot 9 méter magas és 18 méter széles támfalba illesztették. A csillagboltozat Kun József szobrászművész, a szentkép Meilinger Dezső festőművész munkája. A templomban található szobrok Máriahegyi János, budapesti szobrász alkotásai. A támfal tetején álló műkőkeresztet is Kun József készítette, a harangok Szlezák László, budapesti harangöntő műhelyéből származnak. A díszes kapu Süveges Árpád lakatosmester munkája.

 Látogatásod előtt mindenképp érdeklődj a nyitvatartásról!

Elérhetőség:+3646/431-215