10 + 1 dolog, amit nem biztos, hogy tudtál a miskolci villamosról

10 + 1 dolog, amit nem biztos, hogy tudtál a miskolci villamosról

 Július 10-én lesz pontosan százhuszonöt esztendős a miskolci villamosközlekedés. Ennek örömére összegyűjtöttünk majdnem egy tucat érdekességet a történelmi múltra visszatekintő "miskolcikumról".

miskolcvillamos.jpg

A belváros villamossal 1900 körül. Kép forrása: wikimedia

1. Tudtad, hogy a miskolci volt az egyik első vidéki villamosvonal-hálózat Magyarországon? Legalább tíz évvel előzött meg olyan nagyvárosokat a villamosvonala kiépítésével, mint Debrecen és Szeged. Egyedül Szombathely az egyetlen, ahol a miskolcival egy időben nyitották meg a villamoshálózatot, de ezt 1974-ben megszüntették.

2. Az első villamosvonal Miskolcon a Tiszai pályaudvar és a Verestemplom - Szent Anna templom - között közlekedett, a mai 1-es villamos vonalával megegyező vonalon. Tehát, ha a belvárosban villamosozol, gondolj arra, hogy már 125 éve is majdnem ezen az úton közlekedtek a régi miskolciak is!

 

 

szentannater.jpgAz MDV 55-ös motorkocsija a Szent Anna templomnál a Vasgyár felé haladva a '40-es években. Kép forrása: villamosok.hu

3. Annyira tartottak a miskolciak a villamostól, hogy az újságírók "házalakú száguldó szörnyetegnek" is csúfolták az első néhány útja után. Azonban a  városlakók hamar megszerették ezt a tömegközlekedési formát. Az első járatokon is már tömegek utaztak, emiatt sűríteni kellett a járatszámot. Joggal vetődhet fel benned a kérdés, ha azokat az elegáns, fadobozszerű villamosokat már óriásinak és "szörnyetegnek" gondolták a helyiek, vajon milyennek látták volna a mai Skodákat, amelyek 32 méter hosszúak és 3,5 méter magasak?

uj_villamos_a_tiszai_elott_2016_kupcsik_s_1.JPG

Új, Skoda villamos a Tiszai Pályaudvaron. Fotó: #hellomiskolc  

4. Már száz évvel ezelőtt is a mai gyakorisághoz közel, nagyjából 5 percenként jártak a fővonalon a kocsik a csúcsidőben, ami elég modern teljesítménynek számít a korabeli tömegközlekedésben.

5.Diósgyőrbe már elég hamar kiépült a villamosvonal 1905-1906 környékén. A vonalat Diósgyőri HÉV-nek hívták, és hamar egybekötötték a fővonallal, így már száz évvel ezelőtt is el lehetett jutni Miskolcon a Tiszai Pályaudvarról Diósgyőrbe egyetlen vonaljeggyel.

A Diósgyőr felé járó villamos, MDV 100-as motorkocsija 1905 körül, kép forrása: villamosok.hu

6. 1913-ban szerették volna a villamosvonalat egészen Lillafüredig meghosszabbítani,de az I. világháború kitörése megakadályozta az ez irányú terveket. Pedig akkor még nem létezett a Lillafüredi Palotaszálló és a Függőkert sem. Képzeld el, milyen lett volna, ha végül megépítik ezt a különleges utat, és sziklák között, az erdő mellett villamos zakatolt volna nagyjából addig, ameddig a mai kisvasúti állomás áll!

7. Az 1918-as spanyolnátha járvány kitörése miatta villamosokat körültekintő módon fertőtlenítették. A fertőtlenítés szükségessé tette, hogy vonalközi végállomás jöjjön létre - a korábbi végállomáson - a mai Szent Anna téren.(Ma ez az állomás már csak egyszerű megállóként üzemel.)

8. Miskolcon 0-ás számú villamos is járt! Ráadásul a villamosközlekedés történetében kétszer is. Először 1964-1989 között, másodszor 2010-ben. A körvonal a mai Újgyőri főteret kötötte össze a Vasgyárral.

 

05rmv0.jpg

Régi 2-es villamos a Tiszai Pályaudvaron. A 0-ás villamos, a 2-eshez hasonlóan a Vasgyárba járt. Forrás: villamosok.hu

9. Minden évben advent idején a városi közlekedési cég kivilágított és kidíszített adventi villamost közlekedtet az 1-es villamos vonalán, amelynek az ország minden pontjáról a csodájára járnak.

adventi_villamos_20161129_kupcsik_s_4.JPG

Az adventi villamos 2016-ban. Fotó: #hellomiskolc

10. Miskolc első villamosmozdonyát a Ganz gyártól vásárolta a helyi közlekedési cég, amelyet akkor még MVV-nek hívtak. A jármű az I-es (római 1-es számú) pályaszámot kapta - tehát MVV-I-esnek keresztelték -, és csak 1967-ben selejtezték le! Tehát a legelső miskolci villamoskocsi 70 esztendőn át volt működőképes!

A "legendás" MVV-I. Forrás: villamosok.hu

+ 1 A miskolci villamosról egy dal is született. A Styx együttes Miskolci villamoson című dala 1967-re datálható, a legelső miskolci villamosmozdony leselejtezésének idejére. A Reflex zenekar ebből a dalból készített egy vidám feldolgozást 2015-ben, amihez alkottak egy videót is, melyben feltűnnek a miskolci villamos történetének "emlékképei":

 

2_regi_villamos_a_villanyrendornel_ks.JPG

Fotó: #hellomiskolc

Források:

A vidéki villamosvasutak mozdonyai (villamosok.hu)

Miskolc villamosvonal-hálózata (wikipedia.hu)

Dobrossy István, Miskolc írásban és képekben. 2. Miskolc 1995. 218-223.

Villamosközlekedés története (mvkzrt.hu)