Kalapács-koncert

- 2025. október 4, szombat 19:30
A Kalapács zenekar 2000 májusában alakult, és idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A csapat nevét az énekesről, Kalapács Józsefről kapta, utalva ezzel nemcsak a frontemberre, hanem a zenekar stílusára is – a klasszikus Heavy Metal műfajára.
Kalapács József neve mára teljesen összefonódott ezzel a zenei irányzattal. Pályafutását a legendás Pokolgépben kezdte, majd az Omen együttesben folytatta, számos sikeres lemezt és koncertet maga mögött tudva.
A rockszínpad mellett ma már színházban is gyakran feltűnik: szerepelt többek között a Macskákban, a Jézus Krisztus Szupersztárban, valamint az István, a király című rockoperában is.
19.00: kapunyitás
19.30: Dying Wish
21.00: KALAPÁCS
Jegyek kaphatók: a Miskolci Kulturális Központ jegyirodájában (Rákóczi u. 5.), az Ifjúsági Házban (Győri kapu 27/A.), az Ady Endre Művelődési Házban (Árpád u. 4.), a
koncert előtt a helyszínen, valamint online az InterTicket országos jegyirodai hálózatában,
és a jegy.hu-n.
Az előadás 75 perc, szünet nélkül.
Az esemény nem a Hello Miskolc szervezése, az eseménynaptárat a rendezőktől származó információk alapján állítottuk össze.
Forrás