Bársony-házi szakócák Miskolcon

Elérhetőség

1891 augusztusában Bársony János Miskolc városi tiszti ügyész házának alapozásakor 2,5 méter mélyen három különleges formájú, sárga színű leletre bukkantak. Bársony János a ma a Herman Ottó Múzeumban őrzött (feliratos) darabot Széll Farkas debreceni táblabírónak ajándékozta, míg a legnagyobbat a kor híres polihisztora, Herman Ottó vehette át.
Herman Ottó azonnal rájött a leletek jelentőségére, hisz bizonyítékul szolgálhattak arra nézve, hogy éltek Magyarország területén az őskőkorban emberek.
A megtalálás körülményeinek, a leletek tipológiájának és a környezet geológiájának alapos vizsgálata után 1893-ban részletes elemzést jelentetett meg az Archaeológiai Értesítőben. Itt egyértelműen a „szakócák” őskőkori (paleolitikus) eredete mellett foglalt állást.
Herman Ottó a város több pontján is kezdeményezett ásatást. Az onnan előkerült leletek nyomán szorgalmazta Darányi Ignácnál, az akkori földművelésügyi miniszternél, hogy a Bükköt is tárják fel. . E munka részeként kapott megbízást Kadić Ottokár, a Magyar Állami Földtani Intézet geológusa a Bükk hegység barlangjainak átkutatására. A munkálatokat a Kecske-lyuk és a Büdös-pest nevű barlangokban kezdte, eredménytelenül. Ezután Herman Ottó javaslatára a Szeleta-barlangban folytatta ásatásait, ahol is az 1906-tól 1913-ig tartó feltárásokkal immár megdönthetetlen bizonyítékokat szerzett a kárpát-medencei jégkori emberek egykori létezésére.
 
A Bársony-házi „szakócák” és a szeletai kb. 2000 kőeszközből és gyártási hulladékból, valamint számos ősállatcsontból álló leletegyüttes előkerülése óta a mai Magyarország területén több mint száz barlangi és szabad ég alatti lelőhelyről ismerjük az őskőkori ember hagyatékát. A hagyomány szerint a magyarországi őskőkorkutatás kezdetét 1891-től számítjuk.
 
A Bársony-házi "szakócák" legnagyobb és legkisebb példányait napjainkban a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik.