Angyal Mellettem - Presser Gábor és Rúzsa Magdi Duett koncertje

Dátum

2018 dec

13

Nézze meg térképen

Időpont:   2018. december 13., csütörtök, 19:00 - 21:30

  • Helyszín:Miskolc Generali Aréna, 3530 Miskolc, Görgey Artúr út 19.
  •  
  • Jegyek:  gag.jegy.hu
 
Presser 2005-ben egy lányt látott mezítláb besétálni a Megasztár válogatására. Noha még hónapokkal a döntő előtt jártak, a dal végére már biztosan tudta, hogy a verseny egyik legnagyobb esélyesét hallotta a zsűri. Az a lány Rúzsa Magdi volt, és az Aprócska bluest énekelte.
Pályájuk azóta csak néhány - igaz, jelentős - felvillanásra találkozott, 2015 tavaszától együtt dolgoznak az "Angyal mellettem" című új közös előadásukon, melyet Decemberben országos turnén mutatnak be. 3 év alatt, 36 teltházas koncerten eddig 33.000 néző látta, hallotta és élvezte ezt az örömzenét. A koncert nagyrészét kettesben adják elő, de csatlakozik hozzájuk három kiemelkedő tudású hangszeres művész is, hogy együtt egy különleges, mondhatni egzotikus zenei együttest alkossanak.
Esemény jellege
Fedett
Esemény típusok
Zene, tánc